Hatvan polgármesterének senki sem szólt arról, hogy kínai gyárat építenek a városában
„Szijjártó Péter hétfőn jelentette be, hogy a kínai Xinzhi autóipari vállalat Hatvanba települ. Ez a hír minket is váratlanul ért, mivel Hatvannal senki sem egyeztetett erről. Egy ilyen beruházást csak akkor tudunk támogatni, ha az a hatvaniak közössége számára hasznos és előremutató” – írta Facebook-oldalán Horváth Richárd, a hevesi város polgármestere. A településvezető nehezményezte továbbá, hogy az üzem működéséből adódó forgalomnövekedést, környezeti terhelést a helyieknek kell majd elviselniük, az adóbefizetéséből keletkező összeg többlete azonban az állami kasszába kerül. Az ügyben további egyeztetéseket kezdeményeznek a gyár képviselőivel és kormányzati szereplőkkel egyaránt, mert számukra „elfogadhatatlan, hogy Hatvant kihagyják egy a városunkban megvalósuló, a jövőnket befolyásoló döntésből, beruházásból”.
Horváth Richárd bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy azonnal elkezdték az információk gyűjtését, tájékoztatást azonban eddig kizárólag a HIPA-Nemzeti Befektetési Ügynökségtől kaptak.
Horváth Richárd: elfogadhatatlan, hogy senki sem egyeztetett velük a kínai gyárról
Mint írta, ezek alapján a következőket tudják:
- Hatvanba gyakran érkezik kínai küldöttség beruházási szándékkal. A HIPA tájékoztatása szerint 2023-ban a Xinzhi képviselői is érdeklődtek személyesen. Ezután viszont konkrétumokról a várossal nem esett szó.
- A Xinzhi egy hatvani, állami tulajdonban lévő iparterületre építi gyárát.
- Ez egy 50 milliárd forintot meghaladó iparfejlesztés, amely során több mint 800 munkahely jön létre. Természetesen minden munkahelyteremtő beruházás üdvözölendő a városban, abban az esetben, ha az többségében a hatvaniaknak és a környékben élő honfitársainknak ad kedvező lehetőséget.
- A városnak a Xinzhi letelepülése a működésüktől számított második évtől jelentene iparűzési adóbevételt. Azonban a kormány döntésének értelmében, a jelenlegi szabályozás szerint minden helyi iparűzési adó többlet az állami kasszába kerül. Így a gyár adóbefizetéséből keletkező összeg jelentős részét nem tudjuk közvetlenül Hatvan fejlesztésére fordítani.
- A gyár működéséből adódó forgalomnövekedést, környezeti terhelést nekünk, hatvaniaknak kell elviselnünk. Éppen ezért bízom benne, hogy a kormányzat támogatni fogja azokat a beruházási terveinket, amelyek ilyen szempontból könnyítenek a városon. Itt kifejezetten az északi elkerülőútra, vagy például a főbb útjaink felújítására, bővítésére gondolok.
- A Xinzhi különböző motorokba gyárt alkatrészeket. A HIPA megerősítette, hogy akkumulátorokat nem gyárt a cég és nincs is erre vonatkozó terv Hatvanban. Városunkban tavaly testületi döntéssel megszüntettük az akkumulátorgyárak létesítésének lehetőségét. Minden ilyen kezdeményezést azonnal visszautasítunk.
„Az ügyben további egyeztetéseket kezdeményezünk a gyár képviselőivel és kormányzati szereplőkkel egyaránt, mert számunkra elfogadhatatlan, hogy Hatvant kihagyják, egy a városunkban megvalósuló, a jövőnket befolyásoló döntésből, beruházásból”
– zárta szavait Horváth Richárd.
Ötvenmilliárdos kínai nagyberuházást jelentettek be
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán.
A Xinzhi – a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel egy időben – azt közölte, hogy legfeljebb 1 milliárd jüan, mai árfolyamon hozzávetőleg 55 milliárd forint értékben tervez gyárat építeni Magyarországon a szingapúri leányvállalatán keresztül.
A hatvani üzem évi egymillió, elektromos motorokba szánt álló- és forgórészt lesz képes gyártani. A beruházás szakaszosan valósul meg, figyelembe véve a kapacitástervezést, a piaci igényeket és a projektfinanszírozást.
A kínai vállalat főként autógenerátorokba, elektromos járművek motorjaiba gyárt álló- és forgórészeket. Ezen kívül fontos divíziót jelentenek a saját felvonóik vontatógépeihez gyártott alkatrészek is.
A Xinzhi Group – amelyet 1990-ben alapítottak Taizhou városában – az elmúlt években kezdett kilépni a nemzetközi piacra. Korábban főként Kínában tevékenykedett, és másodkörös (Tier 2) autóipari beszállítónak számított. Vagyis nem volt közvetlen kapcsolata autógyártókkal, hanem a legfőbb autóalkatrész-gyártók számára gyártott termékeket.
Ez azonban mára megváltozott: a vállalat jelentős előrelépést tett 2023 júniusában, amikor megállapodást kötött a Volkswagennel alkatrészek szállításáról.
A Xinzhi 4000 alkalmazottat foglalkoztat, ebből 400-an dolgoznak a kutatás-fejlesztési részlegen. A vállalat stratégiai partnerségben áll olyan jelentős cégekkel, mint a Valeo, a Bosch és a Denso, Kínában pedig együttműködik a BYD, a Nio, a Dongfeng és a Geely vállalatokkal.
Fotó: Facebook/Horváth Richárd
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!