Közel kilencszáz új munkahelyet teremt a kínai autóipari nagyberuházás Hatvanban
Csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán. A beruházás a vállalat számára is jelentős lépés, méghozzá a nemzetközi terjeszkedésében. A Xinzhi Group, bár egyelőre nem tartozik a legnagyobb autóipari beszállítók közé, nemrég megtette ehhez az első lépést azzal, hogy együttműködést kötött a Volkswagennel. A vállalat ezen kívül olyan világszerte ismert cégekkel áll stratégiai partnerségben, mint a Valeo, a Bosch és a Denso, Kínában pedig együttműködik a BYD, a Nio, a Dongfeng és a Geely társaságokkal.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 13-án jelentette be a magyarországi beruházás tervét. A kínai vállalat ugyanezen a napon közölte, hogy legfeljebb 1 milliárd jüan – hozzávetőleg 55 milliárd forint – értékben tervez gyárat építeni Magyarországon a szingapúri leányvállalatán keresztül.
Ötvenmilliárdos kínai beruházást jelentett be Szijjártó Péter
Az elektromos motorok egyik legfontosabb alapegységének gyártása terén piacvezető Xinzhi úgy döntött, hogy hazánkban építi fel a következő üzemét – jelentette be Szijjártó Péter az MTI beszámolója szerint.
A tárcavezető arról tájékoztatott, hogy az ötvenmilliárd forint értékű beruházás majdnem kilencszáz új munkahelyet hoz létre Hatvanban.
Szijjártó Péter ezután rámutatott, hogy a kínai cég ráadásul a gyártás mellett komoly kutatás-fejlesztési tevékenységbe is kezd Magyarországon, ezért harminc magasan képzett mérnököt is felvesznek.
(Arról azonban egyelőre nem szólt a fáma, hogy jellemzően magyar vagy kínai munakerőt alkalmaznának-e – a szerk.)
„Az elektromos autóipar még fejlődésének korai stádiumában tart, tehát a kutatásnak, a fejlesztésnek most igazán nagy szerepe van, így Magyarország nemcsak egy komoly újabb gyártási kapacitást, hanem kifejezetten magas hozzáadott értékű, az innováció területén működő kutatás-fejlesztési kapacitást is magához tudott vonzani”
– mondta.
„Jó hír Hatvannak, jó hír Magyarországnak”
„Jó hír tehát Hatvannak, jó hír Hatvan környékének, jó hír Magyarországnak és a magyar gazdaságnak. Az esztendő jól kezdődik, 2025 sikeres éve lesz a magyar gazdaságnak”
– összegzett.
A miniszter végül leszögezte, hogy Európa gazdasági versenyképessége és biztonsága is sokat romlott az utóbbi évek során, ezt a gazdasági lejtmenetet pedig leginkább az tudná megállítani, ha a kontinens erősítené a szerepét az elektromos autóipari átállásban, és nem adna át ezt a lehetőséget másoknak.
„Magyarország élen jár ebben a folyamatban, hiszen Magyarország a globális autóipari megújulás egyik fellegvára és éllovasa”
– szögezte le.
Nálunk léphet szintet a Xinzhi
A Xinzhi honlapja szerint – amit a hvg.hu szemlézett – a cég főként autógenerátorokba, elektromos járművek motorjaiba gyárt álló- és forgórészeket. Ezen kívül fontos divíziót jelentenek a saját felvonóik vontatógépeihez gyártott alkatrészek is.
A Xinzhi Group – amelyet 1990-ben alapítottak a kínai Taizhou városában – az elmúlt években kezdett kilépni a nemzetközi piacra. Korábban főként Kínában tevékenykedett, és másodkörös (Tier 2) autóipari beszállítónak számított. Vagyis nem volt közvetlen kapcsolata autógyártókkal, hanem a legfőbb autóalkatrész-gyártók számára gyártott termékeket.
Ez azonban mára megváltozott: a vállalat jelentős előrelépést tett 2023 júniusában, amikor megállapodást kötött a Volkswagennel alkatrészek szállításáról.
Szakaszosan valósul meg a beruházás
A Xinzhi – ugyanúgy január 13-án, mint Szijjártó Péter – azt közölte, hogy legfeljebb 1 milliárd jüan (hozzávetőleg 55 milliárd forint) értékben tervez gyárat építeni Magyarországon a szingapúri leányvállalatán keresztül.
A hatvani üzem évi egymillió, elektromos motorokba szánt álló- és forgórészt lesz képes gyártani. A beruházás szakaszosan valósul meg, figyelembe véve a kapacitástervezést, a piaci igényeket és a projektfinanszírozást.
„Ha a projekt zökkenőmentesen halad, a vállalat a jövőben tovább növeli a beruházásokat”
– áll a Xinzhi közleményében.
Mit lehet még tudni a kínai cégről?
A cég 4000 alkalmazottat foglalkoztat, ebből 400-an dolgoznak a kutatás-fejlesztési részlegen. A Xinzhi több mint 140 szabadalommal és 95 belföldi, valamint egy nemzetközi védjeggyel rendelkezik. A vállalat stratégiai partnerségben áll olyan jelentős cégekkel, mint a Valeo, a Bosch és a Denso, Kínában pedig együttműködik a BYD, a Nio, a Dongfeng és a Geely vállalatokkal.
A Xinzhi Group 2023-ban 645,5 millió dollár (261,5 milliárd forint) bevételt ért el, ami közel 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A nyeresége 34 millió dollárra (13,7 milliárd forintra) nőtt, ami 15 százalékos emelkedést mutat 2022-höz viszonyítva. A vállalat bevételének 60 százaléka származik az autóiparból, míg a külföldi értékesítés a forgalom közel 12 százalékát tette ki 2023-ban.
Teret nyertek a kínaiak – Jó-e ez a magyaroknak?
A G7 beszámolójában arra emlékeztetett, hogy a Hatvantól 12 kilométerre fekvő Jászfényszarun is kínai autóipari cég, a Zhejiang Shuanghuan Driveline épített gyárat tavaly. A Baolong pedig 2023-ban Szigetszentmiklóson húzta fel üzemét. Ezek azonban eltörpülnek a CATL debreceni és a BYD szegedi komplexuma mellett.
A gazdasági portál szerint a jóval kevesebb alkatrészből álló elektromos járművek gyártására való átállás eleve azzal fenyeget, hogy elsöpri a magyar kisebb és közepes vállalatok által a hagyományos autóiparban kiépített beszállítói kapcsolatokat.
Ráadásul a kínai vállalatokra jellemző, hogy vagy házon belül tartják a teljes értékláncot (BYD), vagy csak kínai (rész)tulajdonú cégekkel dolgoznak.
Így fennáll a veszélye, hogy a járműiparban az eleve alacsony (15,6 százalékos) magyar hozzáadott érték aránya még tovább csökken, még kevésbé gyarapítja az országot.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!