„Kristálytól” bódultan kocsikázott a salgótarjáni férfi
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves salgótarjáni férfi ellen, aki gyógyszerek és más bódító hatású anyagok fogyasztása után vett részt a közúti forgalomban.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdai közleménye szerint a férfit még január 10-én, este, Salgótarjánban ellenőrizték a rendőrök, mert forgalomból kivont személygépkocsival közlekedett.
A járőrök az igazoltatás során felfigyeltek arra, hogy a sofőr beszéde lassú, mozgása bizonytalan. Éppen ezért megszondáztatták, de mivel a szonda negatív értéket mutatott, előállították vérvételre.
A vérmintából a szakértői vizsgálat a „kristály” nevű új pszichoaktív szer hatóanyagát, továbbá nyugtató és altató hatású gyógyszerek alapanyagait mutatta ki.
A vádlott vezetési képességére hátrányosan hatott a „kristály”, valamint a terápiás dózist meghaladó mennyiségben bevett, vényköteles gyógyszerek fogyasztása.
A 44 éves férfival szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség és pénzbüntetés kiszabására, valamint közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
Illusztrációs fotó: Pexels
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!