MSZP: Orbán az EU-ból való kilépést készítette elő?
Molnár Zsolt szerint az amerikai elnökválasztási kampányba is beleillett volna Orbán Viktor szombati beszéde. Molnár közleményében azt írta, hogy bízik abban Molnár, hogy Orbán Viktor nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.
„Orbán Viktor miniszterelnök mai tusványosi beszédében egy új magyar csodáról, a Magyar nagy stratégiáról hallhattunk előadást” – reagált Molnár Zsolt az MSZP nevében a miniszterelnök szombati délelőtti, Tusványoson tartott beszédére, amiről bővebben itt olvashat.
Sajnálatosnak tartja, hogy a miniszterelnök „elfelejtett beszélni arról, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően a közelmúltban egymilliárd eurónyi hitelt kellett felvennünk Kínától, miközben elbuktuk a hazánknak járó EU-s pénzeket” – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
„Arról is elfelejtett beszélni, hogy a magas infláció és a magas államadósság miatt ma a magyar állam többet költ az államadósságra, mint az egészségügyre (közel 3000 milliárd forint), illetve GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósságra az EU-ban” – fogalmaz.
A közleményt azzal zárja, hogy Orbán beszéde az amerikai elnökválasztási kampányba is beillett volna, és bízik abban Molnár, hogy Orbán Viktor nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.
Magyar Péter a TISZA Párt elnöke Orbán Viktor tusványosi beszédéről: Nem esett szó arról, hogy a miniszterelnök haverja 30 milliárdos yachton ringatózik épp a francia riviérán.
Az ellenzék keményen bírálta a miniszterelnök tusványosi beszédét. Az ellenzéki reakciókat itt olvashatod.
Forrás: MAGYAR NEWS ONLINE
Érdekesnek találtad? Oszd meg!