„A Fidesz egy vírus, amit karanténba kell zárni!” – nem kímélik Orbánt tusványosi beszéde után a politikai ellenfelei
Van, aki arra utalt, hogy az Európai Unióból való kilépést készíti elő Orbán beszéde, mások szerint az csak hablaty és/vagy politikai ámokfutás volt.
Az ellenzéki pártok képviselői ízekre szedték Orbán Viktor tusványosi beszédét, többek között ámokfutást, hablatyot és az EU-ból való kilépést emlegettek a miniszterelnök gondolataival kapcsolatban.
A DK közleményében azt írta, „a nemzeti stratégiáról szóló hablaty nem takarja el Magyarország stratégiai meggyengülését, ami Orbán történelmi, politikai ámokfutásának következménye. A politikai akarnokot vakká tette a háború, személyes és politikai kiszolgáltatottsága az oroszoknak”. Hozzátették, Magyarország felemelkedésének záloga az Orbántól való megszabadulás és a Demokratikus Koalíció által képviselt politika melletti kiállás.
„Orbán cinikus szóáradata arról, hogy az ő politikája védi meg az embereket, egy erkölcsileg velejéig romlott ember bűnös önfelmentése. Ha a miniszterelnök nem negyedosztályú nemzetközi stratéga szerepében tetszelegne és tenné a dolgát, akkor ma Magyarország nem lenne a régió és az EU legrosszabbul teljesítő országa a fizetések értékében, inflációban, az egészségügy állapotában!” – közölte a DK.
A szocialista Molnár Zsolt hiányolta, hogy Orbán nem tért ki a beszédében arra, hogy „a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően a közelmúltban egymilliárd eurónyi hitelt kellett felvennünk Kínától, miközben elbuktuk a hazánknak járó EU-s pénzeket”. Hozzátette: reméli, hogy Orbán ezzel a beszédével nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.
„Miről szólt Orbán tusványosi beszéde? Trump, Trump és Trump. Miről kellett volna szólnia? Arról, hogyan lesznek klimatizált kórházak és hogyan lesz működő MÁV” – közölte röviden a Momentum.
Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke szerint „a Fidesz egy vírus, amit karanténba kell zárni”.
„Hanyatló Nyugatról beszélt, és erősödő Keletről, ami szerinte nekünk nem rossz, sőt, új lehetőség. Valójában új lehetőség a lopásra, a megfélemlítésre, a választási csalásra, a nemzeti oligarchák építésére, akiket Orbán csak nemzeti bajnokoknak nevezett. Igen, Orbán szerint a mi nemzeti bajnokunk Mészáros, Tiborcz és a többi rokon, haver, akik pénzügyi függetlenséget biztosítanak. Valójában nem nekünk, csak nekik. Nekünk egymilliárd eurós kínai hitel jut” – írta Jakab.
Forrás: 24.hu
Érdekesnek találtad? Oszd meg!