Bod Péter Ákos: A Fidesz nem készül már kormányzásra, vagy pedig nem érdeklik a következmények, „kerül, amibe kerül, nyerjünk!”
Hol van még a választás, mégis kampánylázban ég az ország. A kormány ígérethalmaza – élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentesség, 3 százalékos támogatott hitelek, tízezer milliárdos „országépítési” program – versenyez az ellenzéki oldalon felvetett adójóváírással, bérlakásépítéssel, nyugdíjas SZÉP-kártyával és a leggazdagabbakat célzó vagyonadóval. A szalagcímek mögött azonban a költségvetés és a pénzpiac nehezen kozmetikázható tényei állnak. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke azt üzeni: 2026 júniusára „bekopog a valóság”, és az addig halogatott problémák egyszerre robbannak majd a következő kormány asztalán.
Mit jelent valójában Bod Péter Ákos figyelmeztetése?
Bod kijelentése – miszerint „A Fidesz nem készül már kormányzásra, vagy pedig nem érdeklik a következmények” – nem pusztán politikai mondat. Közgazdasági diagnózis is, amely a jelenlegi döntéssorozat időzítésére és következményeire reagál. Szerinte az ideiglenes árkorlátozások, a „kérjük, ne emeljenek” típusú kormányzati nyomásgyakorlások és a piacinál jóval olcsóbb, támogatott hitelek mind ugyanabba az irányba mutatnak: a halasztott számlát 2026 közepén kell majd kifizetni. Minél tovább tart a mesterséges árkötöttség, annál nagyobb lesz a korrekció, amikor a bilincs lekerül.
A mondat másik fele – „kerül, amibe kerül, nyerjünk” – a költségvetési pályát és a finanszírozási környezetet teszi próbára. Amíg a politikai hozam a jelenben csapódik le, a pénzügyi kár gyakran a következő ciklusban válik láthatóvá: hiány, elfojtott infláció, leállított beruházások és gyengülő hitelesség.
Miért lett ilyen drága a pénz, és mit jelent ez a hétköznapokban?
A jegybanki alapkamat 6,5 százalékon áll. Ez csak a padló: a lakosság és a vállalkozások jellemzően ennél magasabb kamattal szembesülnek, a magyar állam pedig nagyjából 7 százalék körüli hozamon vesz fel tízéves forrást. Ebben a világban egy 3 százalékos lakáshitel nem a piaci csodák terepe, hanem költségvetési vállalás: a különbséget az állam állja.
A támogatás politikailag hálás, de a matek könyörtelen. Az a pénz, amellyel a „3 százalékot” kipótoljuk, nem tud máshol dolgozni: nem jut belőle kórházi eszközre, tanteremre, vidéki útfelújításra. Ez önmagában még vállalható döntés is lehet – ha van rá fenntartható fedezet. A gond ott kezdődik, amikor a támogatási univerzum egyszerre tágul minden irányba: hitel, adómentesség, árkorlátozás, árrés-szabályozás. A végén mindenki kap valamit – a költségvetés viszont egyre több lyukat foltoz.
Árstopok, árrögzítések, „önkéntes” befagyasztások: halasztott infláció
A mindennapi bevásárlásban érezhető, ha bizonyos termékek ára nem emelkedik. A statisztikában is: a mesterségesen lenyomott tételek fékezik a kimutatott inflációt. A cégek könyveiben azonban hiány keletkezik. Ha egy gyógyszergyártó vagy kiskereskedelmi lánc a piacinál alacsonyabb áron kénytelen értékesíteni, annak ára a nyereségben és később az adóalapban csapódik le. Amikor pedig a kötöttségek lejárnak – és a legtöbb mostani döntés épp 2026 júniusáig szól –, egyszerre próbálják majd visszaszerezni a veszteséget. Ez a „felpattanás” a fogyasztónál éri el a plafont, a statisztika pedig újra inflációt jelez.
A kérdés nem az, hogy lesz-e egyszer korrekció, hanem az, mekkora. Minél tovább tart a bilincs, annál nagyobbat csattan, amikor leoldják.
A fiskális pálya: célok, amelyeket rendre nem sikerül tartani
A törvényben rögzített hiánycélok és adósságpályák az elmúlt években inkább vágyott irányok voltak, mintsem teljesített vállalások. A hiányt már az év közben emelni kellett, és így is bizonytalan, tartható-e. A nemzetközi összevetésben Magyarország az új tagállamok között a magas adósság és a drágább finanszírozás csoportjában áll. Ez nem ítélet, hanem kockázati tétel: ha a befektetők úgy érzik, romlik a fegyelem, magasabbat kérnek a pénzükért. A költségvetés ilyenkor vagy megvágja a kiadásokat, vagy még drágábban adósodik el. Mindkettőnek ára van a reálgazdaságban.
Beruházások és bizonytalanság: a hazai KKV-k óvatossága
A vállalkozó hosszú távra csak akkor köteleződik el, ha a játékszabályok kiszámíthatók. Az utóbbi évek döntéshozatala – ideiglenesnek mondott különadók, szelektív ágazati terhek, hirtelen meghosszabbított ársapkák és árrések – a rövid táv logikáját követte. Ebből a hazai KKV-k azt tanulták meg: jobb kivárni. A nagy, geopolitikailag támogatott beruházások ettől még jöhetnek, de az ország növekedési szövete a sok kis és közepes cég döntéseiből áll össze. Ha ők fékeznek, a gazdaság egészének dinamikája is tompul.
Választási évek és politikai ösztön: miért csábító a rövid táv?
Választás közeledtével a politika szeret látványos eredményeket mutatni. Az adócsökkentés és a támogatott hitel könnyen érthető. Az árstop „győzelmi jelentés”. Az árak és kamatok világa azonban nem PR-műfaj: a következő ciklusban valamelyik kormány kénytelen lesz visszacsomagolni a szétszórt eszköztár egy részét. Aki ma ígér, az holnap vagy bevallja, hogy nincs rá fedezet, vagy új bevételi forrást keres. Az első politikailag fáj, a második gazdaságilag. A felelősség így is, úgy is a döntéshozóké.
Uniós források: a nagy hiányzó láncszem
Magyarország beruházási pályáján régóta kulcsszerep jut az EU-s pénzeknek. Az utóbbi években ezek egy része akadozva érkezik, más része egyáltalán nem. A jogállamisági feltételek, a közbeszerzések átláthatósága, a korrupciós kockázatok mind tényezők. Ha a pénzek megindulnának, pótolnák a beruházási űr egy részét, és multiplikátorhatásukkal további forrást vonzanának. Ha nem, a költségvetés kénytelen drágább piaci pénzből pótolni – rosszabb feltételekkel.
Külpolitikai billegés vs. hitelesség: mit üzen a befektetőknek?
A „keleti nyitás” narratívája politikai térképen izgalmas, pénzpiacon azonban a kiszámíthatóság a valutája. A nyugati intézményi tőke akkor jön, ha a jogbiztonság és a kiszámítható adó- és támogatási környezet adott. A hadipari és zöldipari átállás Európában óriási forrásokat mozgat – de ezekhez partnert keresnek, nem kérdőjelet. Ha Magyarország kérdőjel marad, kimarad.
SZJA, áfavilág és a társadalmi szerződés
A személyi jövedelemadó a modern állam egyik fő bevételi pillére. Ha széles körű és tartós mentességek terjednek – például élethosszig tartó adómentesség egy nagy, egyre bővülő társadalmi csoportnak –, az állam vagy átterhel a fogyasztásra (magas áfa, áfaszerű különadók), vagy megszorít a szolgáltatásokon. A magas, 27 százalékos általános áfakulcs és a kiskereskedelmi különadók kombinációja a „rejtett elvonás” világa: a polgár a kasszánál fizet, de kevésbé tudja, mire megy a pénze, így kevésbé kéri számon. A direkt adózás – különösen, ha részben helyben marad – erősíti a társadalmi szerződést: látom, mennyit fizetek, és látom, mit kapok.
Nem szentségtörés felülvizsgálni a kedvezményrendszert, ha kiderül, hogy nem fenntartható. A rendszerváltás körüli 3 százalékos lakáshitelt is át kellett alakítani, amikor a költségvetés nem bírta tovább. Az Alkotmánybíróság akkor azt mondta: a közjó nagyobb kártya, mint a régi szerződés változatlan fenntartása. A demokráciában ez a rend: a kormány előkészít, a parlament vitázik és dönt, az ellenzék bírál, a többség vállalja a következményt.
Programok licitje: ígéretek számok nélkül vs. számok ígéretek nélkül
A kormányzati oldalon gyakran halljuk: „Európa legnagyobb adócsökkentése jön.” A kérdés ilyenkor nem cinikus, csak szakmai: miből pótoljuk a kiesést? Mely kiadási soron vágunk, vagy mely adókat emeljük? Az ellenzéki oldalon pedig az a kísértés, hogy minden fájó kérdésre puha ígéret szülessen – anélkül, hogy a fedezetet részleteznék. A tiszta beszéd – mennyibe kerül, ki fizeti, milyen ütemezéssel – politikailag kockázatos, de hosszú távon hitelességet épít. A piac és a választópolgár egyaránt „árazzák” a hitelességet.
2026 június: miért pont ekkor „kopog be a valóság”?
Nem babona, hanem időzítés kérdése. Sok jelenlegi árbefagyasztás, „önkéntes” vállalás és kormányzati kérés épp 2026 júniusáig él. Ez a naptárpolitika érthető: senki sem szeret választás előtt kellemetlen híreket. Csakhogy a gazdaság nem naptár, hanem összefüggések hálózata. Ha egy időpontra torlódik a kényszerű korrekció – az árak visszaengedése, az elhalasztott áremelések pótlása, a támogatások újraszabása –, akkor egyszerre jelentkezik az inflációs nyomás, a csalódás és a politikai konfliktus. Ez a „minden akna felrobban” metaforája.
Mit lehet tenni a robbanás helyett?
Három dolog biztosan működik, még ha nem is azonnal látványos.
- Kiszámíthatóságot adni: a rendeleti kormányzás helyett törvényi és előre bejelentett ütemezés. A „három hónapra szól, aztán majd meglátjuk” típusú intézkedések helyett végigszámolt, hatástanulmányokkal alátámasztott lépések.
- Hitelességet építeni: a költségvetési menetrendet nyíltan kommunikálni. Ha adót csökkentünk, elmondani, hol vágunk. Ha támogatást bővítünk, megmutatni a finanszírozás forrását. Ha kiadást csökkentünk, vállalni a politikai vitát.
- Uniós pénzeket felszabadítani: nem politikai jelszavakkal, hanem a valós problémák – közbeszerzés, korrupció, intézményi kontroll – megoldásával. Ezek a források beruházást és növekedést generálnak, és csökkentik a költségvetés piaci pénztől való függését.
Pszichológia és gazdaság: a „kérdőjelből partner” hatása
A pénz szeret a nyugalom felé folyni. Ha az ország külpolitikai és jogi megítélése kérdőjelből partnerre változik, az azonnal csökkenti a kockázati prémiumot. A vállalkozó könnyebben dönt beruházás mellett, a bank olcsóbban hitelez, a külföldi tőke nyitottabban tárgyal. A hadipari és zöldipari európai programokból akkor jut több, ha a döntéshozók nem „a 27-ek közül az egyetlen kivételként” tekintenek ránk, hanem megbízható partnerként.
A valóság számokban dönt – ezért kell most tisztán beszélni
A következő kormány – bármilyen színű is – az örökséget viszi tovább: elfojtott inflációt, megkésett korrekciókat, feszes finanszírozási környezetet és beruházási lemaradást. A siker nem varázslat, hanem számvetés kérdése lesz. A társadalmi szerződés megújításához pedig őszinte mondatok kellenek: mi fér bele, milyen ütemben, és ki fizeti meg. A „kerül, amibe kerül, nyerjünk” helyett a „kerül, amibe kerül, legyünk őszinték” elvét kellene kimondani.
Bod Péter Ákos figyelmeztetése így olvasva nem jóslat, inkább határidő: ha a politika ma a jelennek játszik, 2026 nyarán a gazdaság benyújtja a számlát. És akkor már nem a kampánymondatok, hanem a költségvetési egyenlegek, a kamatfelárak és a beruházási számok fognak beszélni.
Záró gondolat: a hosszabb horizont politikája
A magyar gazdaság talpra állítása nem lehet egy ciklus trükkjének függvénye. Hosszabb horizont kell: stabil szabályok, tiszta intézmények, következetes költségvetési pálya, működő verseny, felzárkózó oktatás és egészségügy. Ezek pénzbe kerülnek – és épp ezért kell róluk előre, vitában, számokkal beszélni. A jóléti ígéretek csak akkor állnak meg, ha mögöttük fenntartható finanszírozás és produktív beruházás áll. Ennek az árát vagy most fizetjük ki kiszámíthatóan, vagy később, hirtelen és drágábban. Az első út nehezebb, a második fájdalmasabb. A választásunk nem a fájdalom és a fájdalom között van, hanem a tervezett és a kényszerű fájdalom között. Az előbbi épít, az utóbbi rombol.
Ebben az értelemben Bod mondata nem vád, hanem felhívás: készüljünk a kormányzásra – akárki is nyer –, és viseljük a következményeket tudatosan. Mert a gazdaság törvényei nem kampányolnak, csak működnek. És amikor „bekopog a valóság”, jobb, ha nem meglepetésként tesszük ki a lábtörlőt.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
