Négyen sérültek meg a nógrádi fiatal száguldozása miatt
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatal ellen, aki a gyorshajtása miatt több barátjának sérülést okozott. A közel 100 km/h sebességgel hajtott be egyik kanyarba édesanyja gépkocsijával, ami emiatt lesodródott az úttestről és egy fának ütközve a tetejére borulva állt meg. A balesetben ketten – köztük maga a vádlott – súlyosan, míg ketten könnyebben sérültek meg. A vádhatóság eltiltaná őt a járművezetéstől és a közel 230 ezer forintra rúgó bűnügyi költséget is megfizettetné vele.
Útmenti fa állította meg a száguldó autót, négyen sérültek meg a balesetben
A Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint a 17 éves fiú február 17-én, éjszaka Verseg felől Kálló irányába vezette édesanyja gépkocsiját, amelyben három barátja utazott.
A sofőr közel 100 km/h sebességgel hajtott be az egyik kanyarba, emiatt a gépkocsi sodródni kezdett. A fiatal megpróbált ugyan ellenkormányozni, de ez túlzott mértékű volt, így az autó lesodródott az úttestről és egy fának ütközve a tetejére borulva állt meg.
A balesetben ketten – köztük maga a vádlott – súlyosan, míg ketten könnyebben sérültek meg.
Közúti baleset gondatlan okozásával vádolják a fiatal sofőrt
A 17 éves fiatalkorú nem az út vonalvezetésének megfelelő és a megengedettnél is magasabb sebességgel közlekedett, ezért a Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta meg.
Vele szemben járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a viselje az eljárás során felmerült – a vádemelésig közel 230 ezer forintra rúgó – bűnügyi költséget.
Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.
Nagyon sokan hagyják figyelmen kívül a sebességhatárokat
A közlekedési balesetek megelőzése érdekében folyamatosak a sebesség-ellenőrzések Nógrád megyében. Ennek ellenére még mindig nagyon sok sofőr hagyja figyelmen kívül a sebességhatárokat.
Egy személygépkocsi vezetője nemrég például a megengedett 110 helyett közel 200 km/h-val repesztett járművével a 21-es főúton.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!