Drasztikusan drágulhat a lakbér az egri önkormányzati bérlakásokban
Ötven százalékkal emelkedhetnek az önkormányzati bérlakások bérleti díjai április elsejétől Egerben, amennyiben a február végén esedékes közgyűlésen megszavazza a tervezetet a képviselő-testület. Vágner Ákos polgármester szerint ez a lépés a fenntarthatóság és a szükséges karbantartások, felújítások biztosítása érdekében szükségszerű. A hevesi megyeszékhelyen legutóbb 2017-ben drágultak a lakbérek, azóta nem történt további korrekció, miközben a fenntartási költségek jelentősen emelkedtek. A városvezetés évi 147 millió forint többletbevételt remél az áremeléstől. Ez utóbbi ugyan drasztikusnak nevezhető, ám inflációkövetéssel 50 helyett 67 százalékos lett volna a drágulás. Eközben az önkormányzati ingatlanokénál még mindig jóval magasabb a piaci alapú albérletek ára, amit éppen az olcsóbb kategóriába tartozó lakások áremelkedése húz fel.
Nyolc éve nem emelték a lakbéreket
„Felülvizsgáljuk a bérlakásokról szóló helyi rendeletet, s első lépésként a február végi közgyűlésen tárgyalunk arról, hogy 2025. április 1-jétől 50 százalékkal emelje a város az önkormányzati bérlakások bérleti díját a fenntarthatóság és a szükséges karbantartások, felújítások biztosítása érdekében”
– jelentette be közösségi oldalán Vágner Ákos.
Eger polgármestere emlékeztetett, hogy a lakbérek legutóbbi, 2017-es emelése óta – amikor 9,7 százalékkal növekedtek az árak – nem történt további korrekció, miközben a fenntartási költségek jelentősen emelkedtek.
A jelenlegi lakbérek már nem fedezik a költségeket
„A jelenleg érvényes lakbérek már nem fedezik az ingatlanok karbantartásának és állagmegóvásának költségeit”
– fejtette ki Vágner Ákos.
Az áremeléstől megközelítőleg évi 147 millió forint többletbevételt remél a városvezetés. A lépés célja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési helyzetének kezelése, valamint az önkormányzati bérlakásállomány hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása, amely elengedhetetlen a megfelelő lakhatási körülmények garantálásához.
Mi lesz a szociálisan rászorulókkal?
Eger polgármestere arról is beszámolt, hogy akad olyan bérlő, akinek havi bruttó 1 millió forintos jövedelme van, s egy közel 50 négyzetméteres önkormányzati bérlakásért évek óta havi 36 ezer forintot fizet…
„Természetesen minden kérelmet megvizsgálunk, s a szociálisan rászorulóknak a jövőben is igyekszünk biztosítani a kedvezményes lakhatást!”
– hangsúlyozta Vágner Ákos.
Ha követné az inflációt, még durvább lenne az áremelés
Ugyan a tervezett 50 százalékos drágulás is drasztikus, és sok bérlőt érinthet érzékenyen, de – mint Eger polgármestere rámutatott – az inflációkövető lakbéremelés mértéke 67 százalék lenne.
Az egri önkormányzati bérlakások száma és bruttó bérleti díjai jelenleg:
- 25.400 forint alatti lakbérrel rendelkezik körülbelül 390 lakás,
- 31.750 forint alatt kb. 100 lakás,
- 38.100 forint alatt kb. 120 lakás,
- 44.450 forint alatt kb. 150 lakás,
- 50.800 forint alatt kb. 70 lakás.
Egy év alatt csaknem tíz százalékkal nőttek a piaci albérletárak
Országosan 9,4 százalékkal, Budapesten 9,5 százalékkal drágultak az albérletek januárban a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a bővülő kínálat fedezheti az árak emelkedését a továbbiakban – ezt az ingatlan.com közölte a napokban az MTI-vel.
Az ingatlanközvetítő portál adatai szerint a bérleti díjak változása területenként és árkategóriánként jelentősen eltér, a mostani drágulás elsősorban az olcsóbb lakások áremelkedésével magyarázható.
Erre utal, hogy Budapesten az albérletárak középértéke tavaly óta alig változott, a mediánérték most is 250 ezer forint, akárcsak 2024 februárjában.
Továbbra is a budapesti belváros a legdrágább 350 ezer forintos átlaggal, a külső kerületekben legfeljebb 150-160 ezer forintért hirdetnek lakásokat.
Vidéken a debreceni albérletekért kérnek a legtöbbet, az átlag itt 227 ezer forint. Pécsen 160 ezer forint, Szegeden 150 ezer forint, Miskolcon 120 ezer forint az átlagos bérleti díj.
Egerben 150 ezer forint volt az átlagár a vizsgált időszakban.
Egyre többen vesznek lakást befektetési céllal, így az albérletpiacon egyre nagyobb verseny várható. Az ingatlan.com szerint a növekvő kínálat hatására már ebben az évben mérséklődhet a drágulás üteme.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!