Két nappal a kínai gyárberuházás hivatalos bejelentése után egyeztettek a hatvani polgármesterrel is
Horváth Richárdnak, Hatvan polgármesterének sikerült egyeztetnie a HIPA-Nemzeti Befektetési Ügynökség és a Xinzhi képviselőivel – két nappal azután, hogy a kormányzat és vállalat részéről megtörtént a hivatalos bejelentés: kínai gyár épül a városban. A településvezető – aki korábban nehezményezte, hogy őket senki sem értesítette az autóipari beruházás elindításáról – szerda délután a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy „a mi szempontunkból jelentős csúszással, de végre elkezdődött az érdemi párbeszéd”. Tájékoztatása szerint innentől a hevesi város is részt vesz az előkészítő folyamatokban. Az üzem építése a tervek szerint az év végén kezdődik és 2026 utolsó negyedévében zárul. A Xinzhi 2027-ben indítaná meg a termelést Hatvanban, és elsősorban helybeli, illetve a környéken élő munkavállalókat szeretne alkalmazni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még hétfőn jelentette be, hogy csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán.
A tárcavezető bejelentésével egy időben adta ki közleményét a kínai cég is, amely szerint a hevesi városba tervezett gyár évente egymillió, elektromos motorokba szükséges állórész előállítására lesz képes.
Hatvan polgármestere nem sokkal később a Facebook-oldalán jelezte, hogy az önkormányzattal senki nem folytatott egyeztetést a beruházás elindításáról.
„Ez a hír minket is váratlanul ért, mivel Hatvannal senki sem egyeztetett erről. Egy ilyen beruházást csak akkor tudunk támogatni, ha az a hatvaniak közössége számára hasznos és előremutató”
– írta.
Horváth Richárd: „jelentős csúszással, de végre elkezdődött az érdemi párbeszéd”
Horváth Richárd szerda délután aztán ugyancsak a közösségi oldalán jelezte: reggel egy háromoldalú online egyeztetésen vett részt a Xinzhi és a HIPA képviselőivel.
„A mi szempontunkból jelentős csúszással, de végre elkezdődött az érdemi párbeszéd. Partneri, pozitív hangulatú megbeszélést folytattunk”
– fogalmazott.
A városvezető az egyeztetés, illetve a beruházás egyes részleteiről is beszámolt:
- Megállapodtunk, hogy innentől Hatvan is részt vesz a beruházást előkészítő folyamatokban. Egyeztetjük például az építési, környezetvédelmi és minden a projekthez kapcsolódó eljárást, lépést.
- A kínai cég kijelöl számunkra egy közvetlen kapcsolattartót.
- A Xinzhi képviselői arról tájékoztattak, hogy elsősorban hatvani és a környéken élő munkavállalókat szeretnének alkalmazni.
- A gyár építése a tervek szerint az év végén kezdődik és 2026 utolsó negyedévében zárul. A termelést a Xinzhi 2027-ben indítaná meg Hatvanban.
Külügyminisztérium: a hatvani polgármester már 2023-ban találkozott a kínai vállalat képviselőivel
Hatvan polgármestere már 2023 decemberében találkozott a kínai Xinzhi képviselőivel, és „ezt követően előzetes egyeztetések is történtek a potenciális beruházás kapcsán” – írta a Telex megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A portál szerint arról lehet szó, hogy a beruházás lehetőségéről egyeztetések zajlottak, de a konkrét bejelentés előtt nem szóltak a polgármesternek.
A tárca megerősítette a városvezető által említett szerdai online megbeszélés tényét.
„A Xinzhi döntését követően a mai napon háromoldalú egyeztetésre került sor a városvezetés, a vállalat és a befektetési ügynökség között melyet minden fél előremutatónak értékelt. Természetesen a jövőben is zajlanak majd megbeszélések annak érdekében, hogy az minél nagyobb előnyökkel járjon mind a helyi lakosok, mind a magyar gazdasága számára az 50 milliárd forint értékű, 900 új munkahelyet jelentő beruházás”
– írták a Telexnek.
Fotó: Facebook/Horváth Richárd
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!